megyek és utánajárok én is:)

Köszi, nagyon jó! A jamszgyökér az az édesburgonya, de vajon mi az a tóra, hm...
Pár érdekes link:
http://www.mysteriousplaces.com/Easter_Island/index.html
http://www.uibk.ac.at/geographie/
http://www.3dphoto.net/world/latin_america/chile/easter/easter.html

Húsvét sziget

A sziget hivatalos neve Isla De Pascua, a bennszülöttek nyelvén Nagy Evező. Költői nevén „A világ köldöke” (Te Pito o Te Henua). 1722-ben Húsvét vasárnapján fedezte fel Jacob Roggeveen holland admirális. A benszülöttek mitológiájuk szerint, egészen addig azt hitték, hogy a világ elsülyedt a tengerben, és ők az egyedüli értelmes lények.

A Húsvét-sziget Chile tartománya. Koordinátái Déli-szélesség 28°10’, és Nyugati-hosszúság 109°30’. Szárazföldtől hatalmas távolságok választják el, csakúgy, mint a Csendes Óceán többi szigetétől. Területe 166 km2. A hivatalos nyelv a spanyol. A rapanui nyelvet ma már csak kevesen beszélik, ami a polinéz egyik nyelvjárása. Legnagyobb települése Hangarosa a nyugati parton fekszik.

A sziget közel fekszik a Baktérítőhöz, ezért éghajlata kellemes szubtrópusi. Az évi középhőmérséklet 21°C. legmelegebb a januártól márciusig terjedő időszak 23-24°C középhőmérséklettel, míg télen, vagyis július-augusztusban 18°C körüli a közepes hőmérséklet. Az óceán kiegyenlítő hatásának, a hőmérséklet ingadozása igen kicsi, eddig még nem mértek 30°C-nál melegebbet, de 10°C-nál hűvösebbet sem. Az évi csapadék átlag megközelíti az 1200 mm-t

Sziget létrejötte
Az óceánfenéken észak-déli irányban egy hosszanti hasadékból magma áramlik fel, s megszilárdulva ékszerűen taszítja szét nyugatra és keletre a két oldalán elhelyezkedő víz alatti kőzetlemezt. A Húsvét sziget térségében ezt a hatalmas, láthatatlan kéreghasadékot keresztirányban egy másik törésvonal metszi, s a találkozási ponton olyan nagy mennyiségű bazaltláva tör fel, hogy csúcsa a víz felé tornyosult.
A sziget derékszögű háromszöghöz hasonló, alakját három vulkán összenövése alakította ki. A régi időkben a Rano Kau vulkán peremének délnyugati magaslata – az Orongo – kultikus szertartási hely volt.

A szigeten lávabarlangok találhatók, amelyek tulajdonképpen lávacsatornák. A lejtőn lassan lefelé hömpölygő lávafolyó levegővel érintkező külső része fokozatosan lehűl, megmerevedik, míg alatta áramlik tova a híg forró láva. A tüzes lávafolyam egyre mélyebbre ágyazza be magát a kőzetbe, fölötte pedig a megszilárdult boltozat alatt forró gázzal teli hosszanti üreg keletkezik. A lávafolyás elapadása után a belső lávapatak is kihűl. A gázok elillannak, és visszamarad egy hosszú kanyargós rendszerint zárt folyosó. Ez legtöbb esetben úgy válik ismertté, hogy valahol beszakad a mennyezet.

A sziget benépesítése

Kr. U. 400-tól az ott élő nép ahukát készített, ami nem más, mint kő sírboltozat, és a szobrok ezeknek a síroknak a díszítései. Az is elképzelhető, hogy a szobrok nem is sírokat jelölnek, de mindenesetre az ősök iránti tisztelet kifejeződései. Azért ilyen gigantikusak, mert a törzs bizonyságot akart tenni a gazdagságáról és erejéről. A Ranu Raraku hegy puha vulkanikus kőzetéből, bazalttufából, faragták ki őket, tömegük egyenként mintegy hat tonna. Ahhoz, hogy egy szobor elkészüljön körülbelül harminc férfinak kellett dolgoznia, több mint egy évig.
A legkorábbi szobrok térdeplő férfiakat ábrázoltak, amely talán az isteneknek szóló alázat jele lehetett. 1100-tól stilizált hosszukás arcu és nagy fülű férfifej vált uralkodóvá, amelynek a felső teste tele van apró mintákkal, amelyek minden bizonnyal tetoválásokat jeleznek. A szobor az ahu kősírboltozat fedőlapján áll, ahogy kagylószemével a távolba néz, mintegy vigyáz a telep házaira.

Pusztulás
A szigeten 600 évig virágzott az élet. Gabonát, janszgyökeret, édesburgonyát és banánt termesztettek, de neveltek csirkét is, készítettek kenut, kőalapra építették fából készült házaikat, melyeket náddal fedtek be. A favéseteken fennmaradt a rongo-rongo az egyetlen ősi írásos nyelv Polinéziában.
1500-as évektől uj kultusz alakult ki: a madárember, a Makame kultusza. Ez körülbelül annyiból állt, hogy versenyfutást rendeztek a kultikus faluból Orongóból a tengerpartig, majd átusztak, a Motu Nui szigetre, hogy megszerezzék a visszatérő kormos csérek első tojásait. Az a törzsfőnök, akinek a törzséhez tartozott a győztes, az lett a vallási vezető, akit adományok illettek meg.
1000 év alatt fejlett társadalom, virágzó kultúra fejlődött ki. De ahogy nőtt a népesség egyre jobban pusztítottak maguk körül, egészen addig mígnem ökosivataggá vált a szigetük. 2000 fős populációjuk, mely a sziget maximális eltartóképessége, 20000 főre nőtt. Kivágták az összes fát, már nem tudtak házakat, hajókat építeni. Talajerózió következett be, elapadt az édesvízkészlet, beszűkültek a mezőgazdaság lehetőségei, kihalt az utolsó nagytestű őshonos állatfaj, lecsökkentek a természeti erőforrások és az élelmiszerkészlet is. Ínséges idők következtek. A falvak háborúba kezdtek az élelemért. A foglyul ejtett nőket és gyerekeket a rabtartók megették. A háborúk, az élelemnélküliség miatt a sziget lakóinak csak töredéke maradt életben.
1722-ben az európai hajók megjelenésekkor, a sziget már teljesen elvesztette az értékeit, nyoma sem volt a virágzó kultúrának, fejlett társadalomnak. Mindössze óriási kövek hirdették egykori „nagyságukat”. A sziget érdektelennek tűnt a felfedezők számára, mindössze feljegyezték a térképen, és tovább hajóztak. Néhány évtizeddel később rabszolga-kereskedők érkeztek a szigetre. Az egészséges férfiakat és nőket, elvitték és bányákban dolgoztatták őket. A különböző betegségek miatt sokan meghaltak. Később Tahiti érsekének köszönhetően 360 embert felszabadítottak és visszaszállították őket a szigetre. De szerencsétlenségükre a hajón himlőjárvány tört ki, így érkeztek meg a szigetre, ami végképp a szigetlakosok elpusztulását jelentette. Mindössze 110-en maradtak életben.
Ma már lassan több mint másfélezer ember él a szigeten, turizmusból.

Húsvét-sziget kontra Föld
A sziget sorsába, könnyen beleképzelhetjük a Föld sorsát. Mind a kettő egy zárt rendszer. A Föld a világűrben, a Tejút-rendszer tagjaként, a Húsvét-sziget a Földön, a Csendes-óceán szigete. 1200 év alatt a sziget felélte önmagát, aztán elpusztította önmagát. Azaz túlfogyasztotta, túltermelte, túlszennyezte, nem törődve a hatással, amit okozott, és nem véve figyelembe a sziget újra termelődésének folyamatát, időlegességét.


Csutak Lehel írása bővebben:
http://www.mfk.unideb.hu/userdir/antal/foldtani%20alapismeretek/tanulmanyok/Csutak%20Lehel.doc

Nagyon érdekes, köszi :)) Én még azt is tudom olvasmányaimból, hogy igen kiterjedt hínár "tengerek" vannak arrafelé, melyekben könnyű elakadni, mert a tengeri áramlatok messzire elkerülik a Bermuda-háromszöget, ezért az mozdulatlan. A Bermuda nadrág vajon miért lett :D mondja meg valaki...google, wikipedia...? >>> talán a névalapító :)

Bermudát az európaiak az 1500-as évek elején fedezték fel, néhány forrás alapján valószínűleg 1503-ban. Egészen biztosan ismert volt 1511-ben, amikor Peter Martyr d'Angheira megjelentette Legatio Babylonica című művét. Ugyanabban az évben egy spanyol térkép is ábrázolja a szigetet. A sziget felfedezését Juan de Bermúdez spanyol felfedező nevéhez szokás kötni. A szigeteket spanyol és portugál hajók használták élelmiszer és ivóvíz készletük kiegészítésére, de a szellemekről és ördögökről szóló legendák, amit táplált egy rémületes madárhang (legvalószínűbben a 'Bermuda Petrel', más néven Cahow' hangja), és a folyamatosan viharos, hajótöréssel fenyegető időjárás (a legtöbb korai látogató ezt tapasztalta), elvette a kedvet állandó település alapításától az Ördögszigeten. Bermúdez de Oviedo és Gonzalo Fernández de Oviedo 1514-ben vagy 1515-ben hordólerakatot kívánt alapítani a szigeten az áthaladó hajók élelmiszerrel és friss vízzel való ellátására. A rossz időjárás azonban megakadályozta a partraszállást. Néhány évvel később egy Santo Domingóból jövő portugál hajó beékelődött a korallzátony sziklái közé. Legénysége életét mentve a következő négy hónapban új hajótestet épített bermudai cédrusból (Juniperus bermudiana L.) és visszatért eredeti kiindulási helyére. Legvalószínűbb, hogy ők hagyták egy sziklába az "R" és "P" betűket és az "1543" évszámot. A betűk valószínűleg a "Rex Portugaline" kifejezés rövidítése és később pontatlanul kapcsolták őket a spanyolokhoz, amikor elnevezték a Bermuda peremén levő sziklákat.

A következő évszázadokban a szigeteket gyakran látogatták, de nem volt állandó település ott. Amikor Virginiában az első két település tönkrement, Bermudát I. Jakab angol és skót király a Virginia Társaságnak (The Virginia Company) adományozta. 1609-ben egy flottilla futott ki Angliából a Társaság tengernagya, Sir George Somers parancsnoksága alatt, hogy újjáélessze a két évvel korábban alapított Jamestownt Virginiában. A flottillát szétszórta a vihar, a Sea Venture zászlóshajó zátonyra futott Bermudánál, (az esemény belekerült Bermuda címerébe), a túlélők vezetői lettek az új terület birtokosai. (William Shakespeare A vihar című színművét William Strachey beszámolója ihlette.) A szigetet a brit korona nevében birtokba vették, és a Virginia Társaság alapító okmányát kiterjesztették rá. 1615-ben a szigetet egy új társaság, a Somers Isles Company (Somers Isles maradt a gyarmat hivatalos neve sokáig) tulajdonába adták át, amelyet ugyanazok a részvényesek alapítottak, mint a Virginia Társaságot. Bermuda szoros virginiai kapcsolatára emlékeztetnek olyan virginiai helynevek, mint Bermuda City vagy Bermuda Hundred. Bermudán verték az első amerikai brit pénzérméket.

A Sea Venture legtöbb túlélője 1610-ben érkezett Jamestown-ba két bermudai építésű hajón. Köztük volt John Rolfe, aki feleségét és gyermekét Bermudán temette el, de Jamestownban feleségül vette Pocahontast, Powhatan leányát. Rolfe egy személyben tartotta kezében Virginia kezdeti dohányiparát (a gyarmat fő gazdasági tevékenysége a fakitermelés megkezdéséig).

Bermudán a szándékos letelepedés a Plough nevű hajó 1612-es érkezésével kezdődött.

A korlátozott földterület miatt Bermudán mindig nehéz volt a lakosság növelése. A letelepülés első két évszázadában a kiegyensúlyozott bevándorlás miatt a népesség kezelhető nagyságú maradt. Az amerikai forradalom előtt több mint tízezer bermudai emigrált, főleg az amerikai Délre, ahol Nagy-Britannia átvette Spanyolországtól a domináns európai hatalom szerepét. A folyamatos elvándorlás folytatódott a XIX. század végéig. Akkoriban a tengerjárás volt az egyetlen tömegeket foglalkoztató gazdasági ág, volt idő, amikor a sziget férfilakosságának egyharmada volt egyidőben a tengeren. A föld és erőforrások korlátozottsága vezetett az Újvilág első természetvédelmi törvényéig, 1616-ban és 1620-ban törvénnyel tiltották be bizonyos madarak és fiatal teknősök vadászatát.

1649-ben az angol polgárháború jelentős eseménye volt I. Károly angol király kivégzése Londonban. Ennek hírére kitört a bermudai polgárháború; milícia alapítása lett a vége. Ezt a koronához hű bermudai többség hozta létre és elnyomta a puritánokat és independenseket. Őket azért küldték száműzetésbe Bahamára, mert megtagadták a hűségesküt a királyra.

A XVII. században a Somers Isles Company leépítette a a hajógyártást, a szigetlakókat földművelésre szorította, mert az nagyobb jövedelmet hozott. De a mezőgazdálkodás csak korlátozott eredményeket hozott. Bermudai cédrusból készült dobozokat használtak a dohány Angliába szállítására. Ezek a dobozok többet értek, mint a bennük levő dohány. A virginiai dohány felülmúlta a bermudait mind mennyiségben, mind minőségben. A Somers Isle Company feloszlatása után a szigetlakók azonnal abbahagyták a mezőgazdálkodást, visszatértek a hajóépítéshez, földjeiken a gyorsan növő bermudai cédrust (Juniperus bermudiana) termesztették. Miután megszerezték a gyakorlati ellenőrzést a Turks-szigetek felett, a bermudaiak kiirtották az ottani erdőket, és sókereskedelembe kezdtek, ami Bermuda gazdaságának sarokköve maradt a következő évszázadban.

A bermudai tengerészek nem csak sókereskedelemmel foglalkoztak. Jelentős volt a bálnavadászat, a brit korona nevében folyó kalózkodás és a kereskedelmi hajózás. A bermudai szlup sebességéről és manöverező képességéről volt ismert. A trafalgari csata után a Pickle nevű bermudai szlup, ami akkor a Királyi Haditengerészet egyik leggyorsabb hajója volt, vitte meg Angliába a győzelem és Nelson halálának hírét.

Az amerikai függetlenségi háború után a Királyi Haditengerészet kikötőt és hajógyárat épített Ireland-szigeten, a szigetlánc nyugati végén, a nyugati Atlanti-óceán hajóútjainak ellenőrzésére. Az 1815-ös angol-amerikai háború idején itt volt az angol flotta egyik fontos támaszpontja. Innen indították azokat a támadásokat, amelyek során többek között Washingtont is elfoglalták rövid időre. Később a bermudai Királyi Hajógyárat ismét megerősítették az amerikai támadás veszélye miatt. A munkát James Arnold vezette 1816-ban. Arnold a hírhedt amerikai áruló, Benedict Arnold fia volt. Manapság a Maritime Museum (Tengeri Múzeum) működik a Királyi Hadihajógyár egykori főbiztosi házában. A múzeum a támaszpont katonai történetét mutatja be.

Mivel Bermuda aránylag közel fekszik az Egyesült Államok délkeleti partjaihoz, az amerikai polgárháború idején a déliek blokádkerülő hajói rendszeresen a szigetekről indultak, hogy az északiak hadihajóit elkerülve brit hadianyagot szállítsanak a délieknek. St. George's-ban a régi Globe Hotel volt a déli ügynökök törzshelye. Ez ma múzeum.

A korai huszadik században, a modern szállítási és hírközlési rendszer kialakulásával Bermuda a gazdag amerikai, kanadai és brit turisták népszerű úticélja lett. Az Egyesült Államok 1930-as vámtarifa-törvénye nyomán Bermudán jelentős turistaipar fejlődött ki. 1994-ben Henry Vassey, a Bermudai Kereskedelemfejlesztési Hatóság vezetője indítványozta a bermudai képviselőháznak, hogy csatlakozzanak Kanadához. Bermuda négy metodista gyülekezete a Kanadai Egyesült Egyházhoz csatlakozott, létrehozva az Egyesült Egyház Tengermelléki Konferenciájának (székhelye Sackwille, New Brunswick) Bermudai Presbitériumát.